15-17 ügyfelem van és már nem mindig vagyok olyan lelkes, amikor a következő szerződést kell megkötnöm. Egyből levágom a szíjat, ha megint érkezik egy kérés vagy feladat, vagy bármi, ami valamiért nehezen érint. Olyan dolgokat csinálok, amik nem is nagyon kötik le a figyelmemet. Amivel pedig szívesen foglalkoznék, arra túlságosan kevés jut.
Milyen koncepció?
Jól hangzik, hogy grafikus meg weboldalszerkesztő – bocsánat a kifejezésért, de ez utóbbi számomra komoly kihívásokkal jár. Lelki és szellemi munka egyaránt – persze, mi nem az? Tudom, de néha szeretek nyavalyogni. Íme, az áttervezés alatt álló hétköznapjaim:
- A 15 ügyféltől beesett taskek közül mi a sürgős (közben megbeszéléseket kell folytatnom).
- Ha elfogytak vagy nem voltak, akkor a ráérősebbeket veszem elő. De ezeket korábban beszéltük meg, elhalványultak a részletek, így a már ráérőseket tényleg ráérősen készítem el – mondván meg lehet pihenni – tényleg sok meló volt.
- Egy gyors megbeszélés beesik.
- Érkezik egy sos kérés, így egy ráérős munkát áthúzok a naptárba, mondjuk jövő hétre.
- Ha megkérdezik, nehezen tudom megmondani, hogy mikorra leszek készen, és az ügyfeleim sem tudják, hogy mikor küldik majd a kért anyagokat.
- Adminisztráció az elvégzett taskek körül.
- Megbeszélés.
- Vissza kell keresnem egy korábbi emailt, amiben volt egy file…
- Közben valahol ebéd.
- Egy másik file-t meg valahol küldték ugyan, de nem tudom már, hogy hol, és három-négy helyen keresem.
- Az egyik plugin behalt és írni kell a supportnak, hogy baj van, reméljük jól érthetően magyaráztam el a dolgot, és remélhetőleg egy héten belül válaszolnak is.
- Megkérdezem az ügyfelet, hogy hol küldte a file-t, amit égre-földre nem találok.
- Közben iskolába vinni a gyereket, bevásárolni, barátokkal találkozni, kikapcsolódni, még edzeni is, stb…
- Ha tervezős nap van, mindent ki kell nyomnom, hogy ne zavarjanak a fentiek. Azért az előfordul, hogy tervezés közben a “lehalkított” desktop appok mobil verzióját a telefonon csak megnézem.
A legnagyobb hátránya ennek
- Megőrülsz benne!
- Nem hatékony. Pl: 40-50 e-mailt vesztegetünk el egy 6 órás munka részleteinek a megbeszélésére, ezáltal három hétig tart! (Hol én várok, hol te, hol szünet van, hol síri csönd, vagy nyaralunk, vagy valaki beteg lett stb, és nem látjuk a végét.) Egy táncszerű élmény születik, amiben együtt ringatózunk, de ritkán haladunk előre.
- Ha szabadnapos vagyok, akkor is dolgozom.
- Genyó dolog, de tudom, ha egy keveset adok az ügyfélnek, pl a teljes munka 40%-át és visszakérdezek valami lényegtelen dolgot, akkor ő ülni fog rajta, így időt nyerek…
- Minden task, amit idő előtt elolvasok, a fejemben kavarog, attól véve el az energiát, amin éppen dolgozom.
- Infarktust kapok 5-10 éven belül…
A nagy terv
- Egy “nulladik” hónapon minden ügyfél megosztja a kéréseit, teljesen random módon egy formon keresztül, amikor neki kényelmes és valami éppen eszébe jut.
- Foglalható napok közül választ az ügyfél
- A lefoglalt napon egy meetingel kezdünk, ahol közösen áttekintjük a tennivalókat
És így alakulhatna a további nap
Darálós
Ez egy virtuálisan együtt töltött nap, amikor az ügyféllel elérhetőek vagyunk egymás számára.
- ha szükséges – napközben folyamatosan konzultálunk
- képet kérünk
- küldünk anyagot
- módosítunk és elfogadunk és elkészítjük a kérteket,
- jóváhagyást várunk
- nyomdába adjuk
- a nap végét egy közös meetinggel zárjuk
Koncepciós
Ez is egy virtuálisan együtt töltött nap, amikor az ügyféllel elérhetőek vagyunk egymás számára.
- felmérjük a problémát
- koncepciót készítünk veled
- kellünk mind a ketten, vagy többen – a projekt nagyságától függően – az adott nap több pontján
- kijelöljük azokat a “darálós napokat”
Kérdezz-felelek!
Van-e olyan cég a piacon, aki ezeket be tudja vállalni?
- egy hónapra előre betervezni egy teljes napot
- azon a napon teljeskörű, gyors elérhetőség (jobb esetben a nap elején és végén van erre szükség)
- aki az elérhető személy, a validáló személy is legyen egyben
Mennyit hajlandó egy cég fizetni?
Sok minden ide kívánkozik. Kérdés, kinek az óradíjáról beszélgetünk. Mennyi tapasztalat, milyen eszközök, milyen mentalitással terveződnek a vásárlási felületek. (Ha nem konkrét terméket akarnak rád sózni, akkor tudd, csak a megfelelő pillanatra várnak!) Ilyen árakon gondolkodom: 120-150 ezer Ft között valahol/nap/2 szakember (ez lehet fejlesztő, designer, motion designer, szövegíró, stb…)
Miért jó a megrendelőnek?
Mert a döntéshozó érveket is kap egy anyag mellé.Sokkal gyorsabban lehet javításokat és tévedéseket orvosolni.Koncentrált figyelmet kap és folyamatos munkát.
Működhet?
Remélem. A kiszámíthatósága vonzónak tűnik nekem. A kérdéseimre én is azonnal válaszokat kapok. Az ügyfélnek adott esetben várnia kell, de lévén, hogy vannak gyerekeim, tudom hogy a vágykésleltetés mint olyan, elég sok dologra van pozitív hatással.Ha hozzászólnál, itt megteheted: www.facebook.comhttps://www.facebook.com/groups/564951727910000/Copy LinkRemove embedDeleteha érdekel a folytatás, kattints!––––––––––––––––––––––––
Baráth Tamás / ph03
Végzettségeim szerint szociális munkás és grafikus. Mind a két területen több mint 10 év tapasztalattal. Jelenleg vállalkozásfejlesztésben tevékenykedem. Gondoltam, ide írom, hogy digitális eszközökkel, mert ez olyan megnyerően hangzik. Aztán, arra gondoltam, hogy nem kell olyan sokat aludnunk és el is fogynak a világból azok az eszközök, melyekre nem digitális eszközként tekinthetünk. Feleségemmel négy gyermeket nevelünk, jelenleg nem Magyarországon.